Page 8 - majus
P. 8
Májusban
érkeznek
www.horgaszkalandok.hu
a nagyok
Májusban már teljes gőzzel beindul a természet. vetkező: alig pirkad, félig még szürkület van, amikor
Van hal, „aki” már túl van az íváson, van, ame- dobni kell, elsősorban kőforgóknál, kisebb vizeknél
lyik most kezdi el és van, amelyik még vár rá. De az utak alatti átfolyóknál - már ahol merő ostobaság-
így vagy úgy mindegyik nagyobbra növő halunk ból nem tiltják be a „műtárgyak közelében” a hor-
valamikor eszik ebben a hónapban. Lássuk sorra: gászatot. (Ezen az alapon a pesti hidak mellett sem
módszerek és praktikák fejezik be, de legkésőbb május első hetében, biztosan. érsz, félig még sötét van, dobsz. Többnyire már az
lehetne horgászni, de ott szerencsére értelmesebb
A süllők az elhúzódó ívást még a hideg tavaszelőben vízügyesek és horgászvezetők vannak…) Szóval: oda-
Ívás után a nagy nász helyszínéről az ikrásak eltűn-
első húzásra ütés van, amit illik meg is fogni. Ha „üres
nek, ők már vennék az utat a nyári rejtekhelyek felé, volt”, akkor még 5-6-ot érdemes dobni az adott he-
lyen, többnyire még egyszer odaszól a kedves ven-
de előbb még állnak egy kicsit eszegetni, pótolni az el-
veszett sok-sok kalóriát. A tejesek ugyanezt két héttel dég, akit felajzott az előbbi, eltévesztett támadás.
később teszik. Pontosabban: enni már ők is esznek, de
Ha viszont 10-15 dobásig egyáltalán nincs ütés, azt
a helyet gyorsan ott kell hagyni, és amíg még nem vi-
nem csak a kalória-pótlás okából. Ők ugyanis egy ide-
ig még az ikrák, vagy a frissen kelő ivadék környékén lágosodik ki teljesen, másik helyet kell keresni - mert
maradnak, „őrzik a fészket”. És nem nemcsak az éhség az elsőn ez esetben egyáltalán nincs süllő. Ha nincs
miatt támadnak a környékükön elhúzott műcsalira, ha- több zúgó, sarok, forgó, akkor érdemes a parti bokrok
nem azért is, mert azt ikrapusztító ellenségnek vélik. mellett is dobni néhányat, általában párhuzamosan a
Az előbbiekből már következik is: ebben a két hét- parttal, és úgy húzni a műhalat. Ha sekély is a víz széle,
ben úgy az ikrás, mint a tejes elsősorban műcsalira nem tanácsos, hogy a parttól már három-négy méter-
vág oda, gumihalra, twisterre, wobblerre. És néha egé- re kiemeljük a műcsalit – mert néha bizony szinte a
szen furcsa színűekre, nekem május elején elsősorban lábunk előtt, szinte botvégnél vág oda
a piros-sárga gumihal jött be. De vigyázat: az a pi- a süllő. Ilyenkor két eset van. Vagy
ros-sárga, amelynek a háta piros és a hasa sárga. eleve ott lapult a
Mert megpróbáltam a nagyon szépnek látszó, morcos tejes,
piros-sárga „zebracsíkos” műhalat is – un- vagy lát-
dorral elkerülték, majd amikor ismét
az eredetit raktam fel, rögtön
volt ütés.
A „menetrend”
ilyenkor a kö-
Májusban ívás után a süllő jól fogható
8 8