Belépés
Köszöntünk !



Kiemelt partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hírdetés kereső


vBIOLÓGIAI ISZAPTALANÍTÁS, VÍZTISZTÍTÁS, VIZES ÉLŐHELYEK REVITALIZÁLÁSA
  Az Iszapfaló Kft.-t 2006-ban alapította Kovásznai Szász Béla és Dr. Hidas András. Először a szennyezett termelői tavak iszaptalanításával foglalkoztak, később ezt a tevékenységüket kiterjesztették horgásztavakra, majd a kisebb kerti tavakra. Az iszaptalanítás mellett, állandó kísérletek folynak, melyeknek a célja, hogy kiaknázzák az EM technológia lehetőségeit a vizes élőhelyeken, haltenyésztésben (szaporítás, fertőzések gyógyítása, olajszennyeződések kármentesítése stb.). Munkájukkal a természetben, különösen a vizes élőhelyekben zajló mikrobiális folyamatokat segítik optimalizálni, kedvező irányba hangolni. Filozófiánk a legcélszerűbb és leghatékonyabb megoldást kínálja a környezettudatos, környezetbarát gazdálkodásra és életre.

 

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

 

„Sokkal könnyebb és értelmesebb létrehozni egy kedvező mikroflórát, mint a kedvezőtlent elpusztítani.”
Dr. Teruo Higa


  A bioszférának egy igen jelentős komponense a mikrobavilág, mely méreteinél fogva nem látszik, mégis különböző fajaik eltérő működésükkel, egy összefüggő anyagcsere-hálózatot alkotnak. Gondoljunk bele, hogy szervezetünkben hány különböző működést folytató sejt, szövet van, amelyek egymásra épülnek úgy, hogy bármelyikük zavara az egész szervezetre kihathat, és betegséget okozhat. Ebben a láthatatlan, mikrobák által alkotott szervezetben élünk mi, termeljük táplálékainkat és betegítjük a környezetszennyezéssel. Az ember károsítja, szennyezi a környezetét, termelő tevékenységével, vegyszerhasználatával megbontja a mikrobavilág természetes harmóniáját. Ennek következtében helyenként kedvezőtlen biológiai folyamatok kerülnek túlsúlyba. Az Iszapfaló Kft. az EM – Effektív Mikroorganizmus technológiáját széles körben használja. Munkánkkal igyekszünk hozzájárulni a környezetvédelem lehetőségeinek bővítéséhez, a környezettudatos gazdálkodás és élet népszerűsítéséhez.

Mi az EM?

  Dr. Teruo Higa japán kutató mikrobiológus talajoltó anyagokkal történő kísérletezése során bukkant erre az értékes mikrobakeverékre 1984-ben, mely élelmiszereinkben, talajainkban előforduló „jóindulatú” fotoszintetizáló-és tejsavbaktériumokat, élesztőgombákat tartalmaz nagy fajgazdagságban. A felfedezést megelőző időszakban, a professzor növényvédelmi kísérleteit vegyszerekkel végezte, de immunrendszere legyengülésével párosuló heves allergiás rohamai miatt megszüntette azokat. Tudományos munkáját viszont nem hagyta abba, hanem figyelmét a természetes anyagokra fordította. Baktériumokkal és gombákkal próbálta a mesterséges talajoltó anyagok eredményességét fokozni, de mindig csak egy baktériumfajt próbált alkalmazni, viszont ezek a kísérletek csekély eredménnyel zárultak. Egy véletlen felfedezés azonban továbblendítette, és új kísérleteit már egy, a célnak megfelelő keverék kifejlesztésének szentelte. Olyan aerob és anaerob baktériumokat és gombákat társított, amelyek egymást nem károsítják, hanem erősítik, kiegészítik. Hosszas kísérletezések után jutott el a végeredményhez. Azóta az EM technológia az élet szinte minden területén alkalmazhatóvá vált. Hatékonyságát a természetes folyamatok erősítésének köszönheti, hiszen alapanyagai kizárólag természetes anyagok, gombák és baktériumok.

tejsavbaktériumok - élesztőgombák

Az EM hatásai

A hatások több ponton jelentkeznek, melyek gyakran egymást erősítik:
 - Kiszorítás – kedvezőtlen, kórokozó mikrobák kiszorítása
 - Dominancia – rossz működésű mikroflóra áthangolásával rothadás helyett erjedés
 - Bioaktív anyagok termelése – felsőbbrendű szervezetek számára rendkívül hasznos anyagok termelése (antioxidánsok, vitaminok, stb.)
 - Számos káros anyag, vegyszer méregtelenítését, lebontását képes elvégezni a nagy fajgazdagságnak köszönhetően
 - Az EM technológia mentes mindenféle vegyszertől, genetikailag módosított élőlénytől.

Az EM alkalmazási területei
Gyakorlatilag minden olyan mezőgazdasági, környezetvédelmi területen, ahol előnyt jelent:
 - Rothadás helyett erjedés
 - Kedvezőtlen hatású, sőt, kórokozó mikrobák kiszorítása
 - Élő szervezetek általános ellenálló képességének javítása
 - Szennyezőanyagok széles skálájának ártalmatlanítása

Az EM technológia jelentősége a természetes és mesterséges tavakban, vízfolyásokban és azok környékén
Veszélyforrások

  Szabad felszíni vizeinkben szinte általánosan megfigyelhetők a szerves anyagok felhalmozódásából származó kedvezőtlen jelenségek. Ezek hátterében leggyakrabban az emberi tevékenység áll, a mezőgazdasági és kommunális szennyvizek kellő tisztítása nélküli kibocsátásával. Ezek önmagukban is rontják a víz minőségét, időzített bombát jelent azonban a szállított lebegő szerves anyag hatalmas tömege, mely a vizek aljzatán leülepszik és bomlásnak indul. A magas tápanyagtartalom kedvez az algák felszaporodásának, mely rendszerint tömeges halpusztulással zárul. A leülepedő algamaradványok szintén a szerves lágyiszap tömegét gyarapítják. Ezen anyagok lebomlása igen gyakran oxigénhiányos környezetben, gyakorlatilag rothadás irányában zajlik, ami a képződő kénhidrogén és ammónia miatt közvetlen veszélyt jelent számos felsőbbrendű vízi élőlény számára. Különösen nagy károkat okoz ez a jelenség a befagyott és csekély átfolyású vizekben, ahol kiszellőzés és vízcsere híján jelentős mértékben felhalmozódnak ezek a mérgek. Az említett kedvezőtlen jelenségekkel szemben igen korlátozottak a lehetőségeink. A szennyező források megszüntetésével sajnos a már kiülepedett iszap mennyiségének legfeljebb csak a gyarapodási ütemét csökkenthetjük. A vizeinkben nagy tömegben felhalmozódott lágyiszap mechanikai eltávolítása óriási költséget jelent, már ha műszakilag egyáltalán megoldható az adott, nem ritkán kedvezőtlen domborzati és talajviszonyok mellett. A kiemelt rendkívül magas víztartalmú iszapnak az átmeneti tárolása, szikkasztása sem oldható meg mindig, nem is beszélve a visszamaradt iszaptömeg elhelyezéséről (veszélyes hulladéknak számít).
Általában egy élőhely mikroflórája a fizikai tényezők (hőmérséklet, oxigén, só összetétel stb.) mellett a rendelkezésre álló tápanyagok mennyiségétől, összetételétől, formájától és az esetleges vegyszeres szennyezésektől függ. Normális, természetes viszonyok mellett a vizek anyagforgalmilag egyensúlyban vannak, bomlásnak induló szerves anyagaik általában oxigén jelenlétében alakulnak át megfelelő mikroorganizmusok segítségével olyan formába, hogy azután ismét felvehetővé váljanak a növények, planktonok számára. Ha az oxigénellátottság csökken, vagy a lebomló szerves anyag mennyisége megnő, akkor jellemzően oxigénhiány melletti rothadást figyelhetünk meg.

Miért az EM?

  A folyamatok irányításának egy módja a vizek szellőztetése, oxigénutánpótlása, amivel a lebomlási folyamatokat optimális irányban tarthatjuk. Ez azonban rendkívül költséges és nagyobb vízfelületek esetében nem is oldható meg. Másik lehetőség, hogy a helyi, megterhelt mikroflóra fajgazdagságát adjuk vissza egy speciális mikrobiális oltóanyaggal, amellyel áthangolhatjuk a mikrovilág működését úgy, hogy oxigén hiányában is képesek legyenek olyan anyagcserét folytatni a bőséges tápanyagon, ami kedvező irányban zajlik. A magas szerves anyaggal, üledékkel terhelt tavakban a természetes mikrobaközösség méretéhez képest elhanyagolható mennyiségű oltóanyaggal olyan anyagcsere utakat nyithatunk meg, amelyek az egész lebomlási folyamatot áthangolják. Ennek eredményeként oxigén hiányában sem mérgek, hanem a vízi ökoszisztéma számára értékes, felvehető tápanyagok és a felsőbbrendűek életműködéseit serkentő anyagok képződnek. Az EM oltóanyaggal kezelt tavakban a szerves lágyiszap egy szezon alatt is számottevő mértékben feltárásra kerül, mégpedig kedvezőtlen mellékhatások nélkül.

 


  Az EM technológia visszaszorítja az algásodást az és a már elhalt algáktól bűzös vizeken is gyors és kedvező hatást fejt ki. Az EM tókezelést követően az iszap szerkezete is megváltozik. Megfigyelhető a szárazra állított tavaknál az iszap tömörsége és szaga, ill. annak hiánya, ami látványosan mutatja a kedvező változásokat. Az áthangolt mikrobavilág nemhogy ártalmas anyagokat nem termel, de bioaktív termékeik (pl. rendkívül nagy hatású antioxidánsok) igen jótékony hatással bírnak a halak életműködéseire, ellenálló képességére, sőt a húsuk ízletességére és eltarthatóságára is. A technológia különösen a távol-keleti igen fejlett akvakultúrákban bizonyított, de néhány európai országban (Ausztria, Németország, Finnország) is bevált. Egy különleges alkalmazása az EM technológiának az árvizek kártételeinek enyhítése. Az anyag sajátosságai alapján kiváló és környezetbarát szer az ilyenkor fellépő fertőzések, penészesedés, rothadást kísérő kellemetlen szagok és az olajszennyeződések ellen. Az EM nagybani használata jól vizsgázott a távol-keleti cunami, és a pár évvel ezelőtti nagy ausztriai és németországi árvizek után.

További EM alkalmazási lehetőségek az akvakultúrában
Takarmányozás
- EM Bokashi
- Takarmány erjesztése EM – oltóanyaggal 
- Takarmány permetezése EM – oltóanyaggal

Előnyök: 
  Optimális bélflóra kialakulása, kedvezőbb egészségügyi állapot, stressz tűrés, jobb minőségű termék, javuló eltarthatóság, javuló vízminőség.

Intenzív halnevelés 
- Takarmánymaradékok és ürülék bomlástermékeinek feltárása, lebontása 
- Kibocsátási értékek csökkentése
- Szagok semlegesítése
- Nyálkás, üledékes szennyeződések csökkentése 
- Kedvező mikroflóra

Hatások:
 – Kedvezőbb vízminőség, élettér magas telepítési sűrűség mellett is
 – Ellenállóbb, stressz tűrőbb és egészségesebb állatok
 – Kisebb gondozási, karbantartási költség – Csökkenő környezetterhelési díjak (esetleg víz újrahasznosítás)

Ivadékkeltetés, nevelés
- Kedvezőbb vízminőség
- Optimális mikroflóra 
- Vízrendszerekben a vízköves és lepedékes szennyeződések megelőzése Hatások: 
- Kedvezőbb felnevelési eredmények 
- Jobb minőségű, ellenállóbb és stressz tűrőbb ivadékok, növendékek 
- Technológiák kisebb karbantartási, tisztítási igénye

Árvízkárok enyhítése
- Mikroflóra kontroll
- Szagok közömbösítése
- Penészesedés visszaszorítása
- Olajszennyeződések ártalmatlanítása


Kerti tavak kezelése

  Egy kerti tóban ahhoz, hogy a benne lévő állatok és növények életben maradjanak, szükséges olyan mikroflórát kialakítani és fenntartani, amilyen egy több hektáros halastóban van. Ez azonban a tó kis méreténél fogva igen nehéz, hiszen hőmérséklete gyorsabban ingadozik, mint egy nagy tónak, a tápanyagok könnyebben felhalmozódhatnak benne (rothadási folyamatok), a szennyeződések nagyobb kárt tudnak okozni, arányaiban az iszap vastagsága rendkívül gyorsan foglalja el a hasznos életteret. Ha a tó vizét sűrűn kicseréljük, a medret kitisztítjuk, akkor viszonylag nagy munkával „tünetmentésíthetjük” tavunkat rövid időre. Az EM technológia használatával viszont kerti tavunkat ellenállóbbá tehetjük a környezeti hatásokkal szemben, s a benne zajló folyamatokat természetes módon optimalizálhatjuk. A kezelés hatására a víz egész nyáron tiszta marad, az iszap mennyisége csökken, a halak, csigák, egyéb víziállatok és növények immunrendszere erősödik.

planktont habzsoló ponty


A kezelések menete

  A megrendelést követően az első kezeléseket az Iszapfaló Kft. szakemberei végzik, hiszen az EM technológia helytelen alkalmazása, kárt tehet a vízi élővilágban. Amikor a kezelést követően a megfelelő folyamatok optimalizálódtak, az egyensúly helyreállt, akkor az állapot fenntartása érdekében utó-kezelésekre van szükség. Ezeket az utókezeléseket már a tó tulajdonosa, kezelője is végezheti, hiszen minden esetben a tóra szabott kezelések sűrűségét és az adagolási mennyiségeket részletesen ismertetjük. Az EM technológiának köszönhetően a tó ismét a kert díszévé válik tiszta vízével, egészséges és szép élővilágával.

Horgász-, és tógazdasági halastavak (tenyésztavak) kezelése

Felmérés
  Minden vizes élőhely kezelésének megkezdése előtt fontos a pontos tájékozódás, a szükséges mérések és kimutatások elvégzése, hogy a kezelés célirányos, hatékony és eredményes legyen. Az Iszapfaló Kft. számára továbbá nagy szerepet játszik a megrendelők pontos tájékoztatása, és a kezelések eredményességének kimutatása. Az iszapvastagság, és az iszap szerkezeti rétegződéseinek kimutatása céljából került kifejlesztésre a Scan Sonar technológia. Segítségével pontos képet és kimutatást tudunk biztosítani a kezelés előtti, közbeni és a kezelés utáni állapotról. A kezelés megkezdése előtt tájékozódunk továbbá a munkánkhoz szükséges vízminőségi paraméterekről, a halállomány és az élővilág állapotáról, a befolyó víz minőségéről, az esetleges szennyezési forrásokról.

iszapvastagság felmérése


Iszapvastagság mérés
  Munkánk eredményessége érdekében, kifejlesztettük a Scan Sonar technikát, melynek segítségével a gondozásunk alatt lévő tavak iszapvastagságát és az iszap összetételét pontosan meg tudjuk határozni és rögzíteni, később prezentálni. Ezt az eljárást szolgáltatásként megrendelőink számára biztosítjuk akkor is, ha a felmérést nem követi tókezelés.

 


  Az eljárás során GPS koordinátákkal jelölt pontokon rögzítjük a mért adatokat, amelyeket később grafikusan megjelenítünk. Lehetőségünk van a tófenék egybefüggő bemutatására, amelyen egymástól jól elkülöníthető módon jelennek meg az iszaprétegek (eredeti tómeder, szilárd iszap, lágy iszap, híg iszap). A rögzített méréseredményeket szoftveres támogatással nagy mintavételezési frekvencia mellett tudjuk átlagolni, minek köszönhetően átlag iszapvastagságot kapunk. Ajánlott a technológia azoknak, akik tájékozódni szeretnének tavuk állapotáról, szeretnék nyomon követni az iszap változását ciklusonként, esetleg a tómeder szerkezetéről szeretnének informálódni.

hosszúsági szelvény


Kezelés
  A felmérést követően az Iszapfaló Kft. szakemberei elkezdik a meghatározásra került célirányos tókezelést. A kezelések formáját és mennyiségét sok tényező befolyásolja, alakítja (iszapdombok, part és a parti növényzet formája, vízbefolyások, stb…), de átlagosan egy szezon alatt 6-10 alkalommal kerül sor telepítésre.
Az első vegetációs időt követően, az iszap vastagsága minimum 10 cm-rel csökken a kezeléseknek köszönhetően, amire az Iszapfaló Kft. garanciát vállal.
A kezelések során két formában alkalmazzuk az EM technológiát: Folyékony formában EMa törzsoldatot, melyet a tó saját vizével egyenletesen keverünk egy erre a célra gépészetileg kialakított csónakkal. Ennek az eljárásnak köszönhetően az EM eloszlik a vízben és megfelelő mértékben és intenzitással fejti ki hatását. Szilárd formában , úgynevezett Bokashi zsákok kerülnek lesüllyesztésre. A szilárd fázisú oltóanyag Bokashi adalékból, jó minőségű hidegsajtolású növényi olajból, folyékony mikrobakeverékből, cukornádmelaszból, durva őrlésű korpából, tönkölybúzakorpából áll. Ezt a szilárd fázisú mikrobaelegyet földdel keverjük és jutazsákokba tesszük. Ezeket a zsákokat a kezelendő tó több pontján helyezzük el, a Scan Sonar felmérés során meghatározott sűrűségben. A zsákok teljes mértékben természetes és lebomló anyagból készülnek. A lesüllyesztéseknek köszönhetően, a kezelőanyag közvetlenül az iszapban és annak rétegeiben kezdi meg a szaporodást és a hatások kifejtését. Az első vegetációs időszak kezeléseit követően a további években szükségesek lehetnek az ismétlő kezelések. Ezeknek a kezeléseknek a számát és sűrűségét az iszapmennyiség határozza meg elsősorban. A kedvező folyamatok fenntartásához körülbelül az első szezon kezeléseinek, anyagi és termékráfordításának 50%-a szükséges. A kezeléseknek köszönhetően a tó vize tiszta, a halak immunrendszere erősebb és ellenállóbb lesz, minek következtében nagy mértékben csökken a teleltetési és fertőzéses eredetű elhullások mértéke.

Iszapfaló Kft.

Cím: 2100 Gödöllő, Ősz utca 20.

Telefon: 06-28 421-722

Fax: 06-28 511-355

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Honlap: www.iszapfalo.hu

Kovásznai Szász Béla
Dr. Hidas András
ügyvezető igazgató
tudományos vezető
Mobil: 06-30 348 2565
Mobil: 06-30 664-4456
Fax: 06-28 511-355
Fax: 06-28 511-355
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Szóljon hozzá!

Mindenki tartsa be az illemet! A nem megfelelő hozzászólást minden értesítés nélkül töröljük!


Biztonsági kód
Frissítés