Mielőtt bárki azt gondolná, hogy itt most Spielberg híresen véres jelenetei fognak életre kelni, az csalódni fog. Szó sincs róla. Mikor először találkoztam a szilvaorrúval, - ezzel a furcsán szép kinézetű hallal -, valamikor horgász létem hajnalán ez volt az első gondolat ami eszembe jutott, talán nem véletlenül: oldalról kicsit olyan „cápás”. De ettől lesz olyan vonzó.
Mindenki szeretne legalább egyszer életében nagyon sok halat fogni egy nap alatt. A keszegezők is. Persze, itt nem azokra gondolok, akik elmennek egy „repi” tóra, amely agyon van népesítve, és a lavór nagyságú vízből kapkodják ki a szerencsétlen halakat, majd dobálják vissza, és lehet, hogy a huszadik már olyan, amelyet épp egy órája dobtak vissza. Igazi horgásznak ez nem élmény és nem eredmény.
DÉVÉRRE PERGETVE Nagy tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, hogy a dévérkeszegek csak a simán belógatott csalit szeretik. Amikor végképp nem harapnak, akkor jön a siker receptje: a vontatott csonti.
Gyakori jelenség télen, hogy a hőmérő higanyszála megmakacsolja magát és nem hajlandó 0 fok fölé emelkedni. Általában a békés halak ilyenkor vegetálnak, vermelnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem táplálkoznak, esznek ők, csak nem annyira intenzíven, mint nyáron. Így van ez a vörösszárnyú esetében is, eszik ő még akkor is, ha a vízfelület be van fagyva.
Keszeghorgászat
CÁPA KESZEG
A SOK HAL ÉS A VÉLETLEN