HARCSÁRA FEL! 1.rész
A harcsa minden nagyobb hazai álló-és folyóvizünkben őshonos halfaj, de általában megtalálható a kisebb vizekben is. Amikor egy adott vízben a tulajdonképpeni élőhelyét megválasztja, közel sem fordít erre akkora gondot, mint a kényes süllő, de azért igényei neki is vannak.
|
HARCSÁRA FEL! 2. rész
Hogyan is állítsunk össze szakszerűen egy olyan pergető felszerelést, mellyel célzottan harcsát, pláne nagytestű harcsát szeretnénk biztonságosan kifogni?

HARCSÁRA FEL! 3.rész
A következő fontos tudnivaló a harcsázó-támolygó villantók színe, illetve fényesség-mattsága. Az eddig megismert ragadozó halak esetében ezeknek a tényezőknek nagy jelentősége volt eredményességünk szempontjából. Ha visszagondolunk, például a nappali süllőt szinte lehetetlen megfogni egy kifejezetten rikító, éjszakai színű műcsalival, a csukát pedig egy túl fényes, túlságosan csillogó villantó kimondottan riasztja a tiszta, átlátszó vizekben, derült, napfényes időjárás esetén. A harcsa esetében a színek, valamint a csillogás-mattság kérdése azért fontos, mert valójában egy cseppet sem fontos!
KÍMÉLETLEN HARCSAVADÁSZAT Egy olyan halfajjal és az azt körülvevő állapotokkal foglalkozunk a következő sorokban, ami igencsak megosztja a horgásztársadalmat. Vannak, akik csodálják erejét, nagyságát, megint mások kiirtandó „dúvadnak” tartják. Egy biztos: a harcsa ott van szinte az összes magyar horgászvízben. Megítéléséhez jobban meg kell ismerni, mintsem mindenféle alap nélkül bárki is bármivel megvádolhatná.
A HARCSA MENTSÉGÉRE SZÓLVA
Aki pergető módszerekkel, különféle műcsalikkal szeretne harcsát fogni, annak a horgásznak el kell szánnia magát erre a tevékenységre és makacs, elszánt, szinte konok kitartással kell, hogy rendelkezzen. A helyzet korántsem olyan egyszerű, mint a süllő, a csuka vagy a balin pergető horgászatánál. A pergető tevékenység ugyan cseppet sem bonyolultabb, mint az eddig megismert ragadozók horgászata, de ami az eredményeket illeti – a kezdetekben – ne várjunk csodákat.
HARCSA ANATÓMIA Legelőször is azt tarom fontosnak tisztázni, hogy melyik harcsáról fogunk beszélni és a továbbiakban melyik harcsáról lesz szó? Néhány éve ezzel a kérdéssel még abszolút nem lett volna értelme foglalkozni, mert ugye, volt az őshonos magyar harcsa (Silurus Glanis), később a törpeharcsa de most már van afrikai harcsánk, amerikai pisztrángharcsánk is, és könnyen lehet, hogy mire e sorok a nyomdába kerülnek, újabb harcsafajjal vagy esetleg fajokkal bővül a magyar halfauna.
MŰCSALIK ÉS HARCSÁK A harcsa horgászatánál általában természetes csalikat szokás használni. Ennek ellenére az utóbbi időben egyre több fogás vezethető vissza gumihalak, fém- és műanyag csalik sikeres alkalmazására. Használatukkor figyeljünk oda a jó minőségű kivitelezésre, legfőképpen az erős és strapabíró horogra, illetve a masszív kulcskarikákra!
|
|